Az erdő fohásza

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!

Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,

én vagyok tornácod barátságos fedele,

melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,

s gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,

én vagyok asztalod lapja,

én vagyok az ágy, melyben fekszel,

a deszka, melyből csónakod építed.

Én vagyok házad ajtaja,

bölcsőd fája- koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem,

hallgasd a kérésem,

ne bánts!