Annak nem érdekes aki olvassa a National Geographic magyarország c. ujságot. nda Rt.

Írta: Lynne Warren
Fényképezte: Michael Nichols és Fritz Hoffmann

Az óriáspanda Kína talán legértékesebb exportcikke. Tavaly számos kölyök született fogságban – úgy látszik, a gondoskodás és a védelem végül meghozza a hasznát.

Pufók képű, rengeteget szunyókál és kézzel eszik. Az anyjával él. Igazán nem ilyennek képzelnénk azt, aki milliós ügyletek és a nemzetközi diplomácia fontos szereplője, rajongók tízezreit vonzza, akit szemmel tart az állam, aki a tudósok érdeklődését is fölkelti. Csakhogy Tai Shan, az óriáspandabocs aligha tekinthető átlagos mackónak. Tai Shan 2005. július 9-én, hajnali 3 óra 41 perckor született a washingtoni Smithsonian Állatkertben, Tian Tian és Mei Xiang első utódjaként. A szülők 2000 decemberében érkeztek Kínából Washingtonba. Rajtuk kívül még nyolc óriáspanda él az Egyesült Államokban: kettő az atlantai, kettő a memphisi, négy pedig a San Diegó-i állatkertben, ahol Bai Yun az elmúlt hét évben már három egészséges bocsnak adott életet. E tizenegy állatnak rendkívül nagy tudományos – és pénzbeli – értéke van.

Egy óriáspandapár tartása az állatkerteknek évente átlagosan 2,6 millió dollárjukba kerül – ha nem születnek bocsok. Egy kis pandával az éves költség már a 3 millió dollárt is meghaladja, ha pedig ikrek születnek (a pandák vemhességének csaknem a felénél ez történik), az összeg megközelíti a 4 millió dollárt. „Más fajokra senki sem lenne hajlandó ennyi pénzt áldozni” – állítja David Wildt, a Smithsonian Állatkert szaporodástudományi programjának vezetője.

De mitől ennyire különlegesek a pandák? Talán attól, hogy egyszerűen ellenállhatatlanok. Olyan vonzerejük van, amilyenről számos politikus és filmsztár csak álmodozik: az emberek sóvárognak, hogy láthassák őket. A washingtoni állatkert webkameráinak a Tai Shan és anyja tevékenységét online közvetítő képeit havonta átlagosan kétmillióan nézik. Miután Tai Shant bemutatták a nagyközönségnek, egyszeriben 50 százalékkal nőtt az állatkert forgalma. Az óriáspandák kifutójának korlátjánál tolongnak a rajongók. Mutogatnak, gügyögnek, arcuk önfeledt mosolyra húzódik. Olyan szaporán kattognak a fényképezőgépek, mint az Oscar-díj átadásának estéjén a vörös szőnyeg mentén.

A pandák értéke persze elsősorban a ritkaságukban rejlik. Ezek az óriások napjainkra sajnálatosan megritkultak. Számukat immár sok más végveszélybe került fajé (a keskenyszájú orrszarvúé, a tigrisé, az indiai elefánté vagy gorilláé) is meghaladja, a természetben és fogságban egyaránt. A legutóbbi kínai pandaszámlálás adatai szerint Sichuan, Shaanxi és Gansu (Szecsuan, Sanhszi és Kanszu) tartomány hegyei között még 1590 fekete-fehér medve él. Ez a szám persze megkérdőjelezhető, hiszen e faj a távoli és sok esetben szinte járhatatlan hegyi erdők lakója. A szabadon élő populáció egyedszámát a vadbiológusok ezerre-kétezerre teszik, fogságban pedig a múlt év végén 188 óriáspanda élt. Az említett 11 egyesült államokbeli példányon kívül Japánban, Thaiföldön, Mexikóban, Németországban és Ausztriában tartanak még néhány pandát, a többi kínai állatkertek és kutatóintézetek lakója.

Ha egy állatkert pandákat kap kölcsön vagy bocs születik, az mindenütt nagy érdeklődést kelt. Ám még az oly nagyszámú látogató sem hoz elegendő hasznot. Az erőteljes „Mentsük meg a pandát!” kampány, az ajándékboltokban kapható pandás bögrék, pólók, kirakós játékok és plüssállatok sem juttatják elegendő többletbevételhez az állatkerteket.

 A többit a National geograpic ujságban!